Retu emlékére

Rozsnyai ErvinRozsnyai Ervint olvasni olyan, mintha tiszta hegyi patakba néznék. „Egy álló porszem el nem hibban.” Élvezetes, irodalmi nyelven szóló munkáiban minden szó és mondat érthető, és még véletlenül sincs ellentmondásban a másikkal. Mindent százszor is megfontolt, mielőtt kimondott, leírt. Ezzel már önmagában is kiemelkedik kora ismert, sőt elismert társadalomtudósai, elemzői közül. A nyelv és a tartalom tisztasága elválaszthatatlan: „A fogalmak – írja – arra valók, hogy kiemeljék, nem pedig elmázolják az általuk jelölt dolgok lényegét, és ha hibásak, akkor azért azok, mert nem vagyunk tisztában a tárggyal, amit jelölni akarunk velük.”

Rozsnyai Ervint a tudásszomj és a tanításvágy éltette. (Első Hegel-könyvét, az 1987-ben megjelent Forradalom és megbékélést, tanítványainak ajánlotta.) Másfél-két évvel ezelőtt azt mondta: „Még be kell fejezni a Hegelt és aztán vége…” Így történt. Addig élt, amíg dolga volt. Mosolyát lesve mondanám most neki: „Tanár Úr, íme, egy materialista, akit a szellem éltetett.”

Rozsnyai Ervin filozófusként indult, filozófusként evezett a történelem és a közgazdaságtan vizeire, és filozófusként koronázta meg életművét. Törés vagy botlás ebben az életműben sehol sincs. Tulajdonképpen még fejlődés sem, abban az értelemben, hogy korrekcióra nem volt szükség: Rozsnyai Ervin mindig azt írta le, aminek egészen a végére járt, amit egészen pontosan és megbízhatóan tudott.

(Artner Annamária: Rozsnyai Ervin temetésére)