Rozsnyai Ervint olvasni olyan, mintha tiszta hegyi patakba néznék. „Egy álló porszem el nem hibban.” Élvezetes, irodalmi nyelven szóló munkáiban minden szó és mondat érthető, és még véletlenül sincs ellentmondásban a másikkal. Mindent százszor is megfontolt, mielőtt kimondott, leírt. Ezzel már önmagában is kiemelkedik kora ismert, sőt elismert társadalomtudósai, elemzői közül. A nyelv és a tartalom tisztasága elválaszthatatlan: „A fogalmak – írja – arra valók, hogy kiemeljék, nem pedig elmázolják az általuk jelölt dolgok lényegét, és ha hibásak, akkor azért azok, mert nem vagyunk tisztában a tárggyal, amit jelölni akarunk velük.”

Rozsnyai Ervint a tudásszomj és a tanításvágy éltette. (Első Hegel-könyvét, az 1987-ben megjelent Forradalom és megbékélést, tanítványainak ajánlotta.) Másfél-két évvel ezelőtt azt mondta: „Még be kell fejezni a Hegelt és aztán vége…” Így történt. Addig élt, amíg dolga volt. Mosolyát lesve mondanám most neki: „Tanár Úr, íme, egy materialista, akit a szellem éltetett.”

Rozsnyai Ervin filozófusként indult, filozófusként evezett a történelem és a közgazdaságtan vizeire, és filozófusként koronázta meg életművét. Törés vagy botlás ebben az életműben sehol sincs. Tulajdonképpen még fejlődés sem, abban az értelemben, hogy korrekcióra nem volt szükség: Rozsnyai Ervin mindig azt írta le, aminek egészen a végére járt, amit egészen pontosan és megbízhatóan tudott.

(Artner Annamária: Rozsnyai Ervin temetésére)